Választások 2010 - Jelöltjeink
2010. március 06. írta: kristoforo

Választások 2010 - Jelöltjeink

Nem szeretnénk túlságosan politizálni, de hiszünk a demokratikus választórendszerben, és úgy gondoljuk, igen is fontos a véleménynyílvánítás. Bár egészen nyilvánvaló, hogy az ország sorsa nem a politikusoktól függ, hanem annak lakóitól. Tőlünk. Mivel egyéni országgyűlési képviselőválasztások elé nézünk, ezért bemutatnám itt és most, a Baranya megyei 6-os számú választókerület jelöltjeit, illetve fényképet közlünk róluk. Csak azok kerülnek bemutatásra, akiknek indulását a OVB jóváhagyta. A lista név szerinti sorrendet takar, a Párt tagságot háttérbe szorítjuk, hiszen emberekre kell szavaznunk. És őszintén reméljük, hogy olyan képviselőnk lesz itt Dél-Baranyában, aki legfőképp választókörzete érdekeit képviseli, és csak másodlagosan a saját és a pártja érdekét. Hiszen magában a KÉPVISELő szóban is benne van, hogy minket kellene hogy képviseljen az illető, ezért is szép a magyar nyelv. Hiszen a képviselő van a népért és nem fordítva, az induló szolgálatra jelentkezik, nem uralkodásra. És azt is örvendetesnek tartanánk, ha nem csak 4 év múlva hallanánk ismét felőle. Tisztességes, becsületes küzdelmet kívánok a kedves képviselő jelölteknek. Sok sikert!

Balogh Edina (Lehet Más a Politika)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Barkó Béla (Jobbik)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kocsi László (MSZP)

 

 

 

 

 

 

 

 

Mali Zoltán (Összefogás Párt)


 

 

 

 

 

 


Tiffán Zsolt
(FIDESZ/KDNP)

 

 

 

 

 

 

 

 

Walter György (Független Kisgazdapárt)
nincs fotó
 

Megjegyzés: Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehezen található használható kép országgyűlési képviselőjelöltekről. Igazából nem is találtam normálisat.

A bejegyzés trackback címe:

https://siklos.blog.hu/api/trackback/id/tr601813396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása