Szennyvíz és sületlenség
2011. május 17. írta: kristoforo

Szennyvíz és sületlenség

A siklósi nagyközönség a mostani szennyvízprojekttel érdemben először még 2009 őszén találkozhatott. Ekkor kezdődtek a Siklósi Szennyvízközmű Építő Víziközmű Társulat megalakításának első lépései egy 5 állomásos lakossági fórumsorozattal, amelynek végső állomásaként 2010. június 10-én megalakult a társulat. De ez ma már történelem.

Ma volt a 2011. évi rendes közgyűlés, melyben a résztvevők megvitatták és megszavazták a társulattal kapcsolatos aktuális dolgokat (Intéző Bizottság beszámolója, pénzügyi, ellenőrző bizottsági beszámoló, idei évi tervek, stb.).  Ezek a formai dolgok, ami viszont a többséget érdekelte az az, hogy hogyan is áll a dolog. A pályázati anyag már 10 hónapja be van nyújtva, amit többször elfogadtak, hiánypótlásokkal, kiegészítésekkel kipótolva. Szakmailag jó anyag, már csak arra vár a város, hogy végre kiírásra kerüljön a pályázat, nyerjen a város. A polgármester állítólag a holnapi nap folyamán utazik Budapestre, és akkor kiderül, hogy pontosan mikor is lehet számítani arra, hogy ténylegesen is meginduljanak a dolgok, a célvonalon vagyunk, már csak az indítópisztolynak kell eldördülnie. Ha minden jól megy augusztus végére elkezdődhet maga a beruházás (addig közbeszerzés kiírása, műszaki ellenőr és kivitelező kiválasztása, stb.) és 2013. szeptember 30. az a határidő, amíg szőröstül bőröstül elkészül minden. Lesz csúszás? Valjuk be, valószínű, hiszen mindig van, ez már sorsszerű. Ha nem hát csak örölni lehet. Szóval a lényeg, talán idén ősszel már elkezdődik...

Informátorunk szerint a gyűlés kissé puskaporos hangulatúra sikeredett, ami elsősorban néhány idősebb értetlen lakosnak volt köszönhető. Ők voltak a radikálisok. Beskatulyázott szemléletmódjukkal csak a többség nemtetszését vívták ki, olyan kérdésekkel, aminek semmi értelme nem volt, vagy már korábban a felszólalók többször megválaszolták. Külön emelték a délután fényét Kőhegyi László ex-képviselő hablaty felszólalásai is. Populista kritikái, kirohanásai rendre elvéreztek a rájuk adott válaszokban, persze Ő ezt nem vette észre. A végén már csak nevettek rajta. A fináléhoz érve pedig egy úr az első sorból önhatalmúlag magához ragadta a szót, és bő tíz perces kirohanásában abszolút felesleges oda nem illő bugyuta személyeskedésbe átcsapó kérdéseivel bombázta a bizottságot. Ezt a fajta Mónika Showba illő jelenetet a közönség java része megunta, és eloldalgott. Szégyenletes módon valamikor ekkor távozhatott maga Kőhegyi úr is, kinek egyéni javaslatára lett felborítva a napirendi pontok sora, melyben kérte, hogy néhány pont szavazására csak az ülés végén kerüljön sor. Persze ő ezt már nem várta meg. Hát így telt el egy kellemes siklósi tavaszi délután.

A bejegyzés trackback címe:

https://siklos.blog.hu/api/trackback/id/tr872912124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása